El akarták vontatni a lerobbant autót, de bár ne tették volna – videó
Jó ötletnek tartották, hogy hátrafelé vontassa a kocsit, de nem jutottak vele túl messzire.
Jó ötletnek tartották, hogy hátrafelé vontassa a kocsit, de nem jutottak vele túl messzire.
Jól esik ránézni, ahogy Hamilton veszi a kanyarokat a vizes aszfalton.
Ben Waddell életét a rutin és a lélekjelenléte mentette meg, miután belobbant a kocsiban lévő üzemanyag.
Rosszul lett a sofőr, de a lába a gázpedálon maradt. Óriási gumifüstölés lett a vége, amit a járókelők közbelépése tudott csak megállítani.
Újabb autós Guinness-rekord született, ezúttal is egy extrém kategóriában.
A kamionos figyelmetlenül hajtott ki az útra, az érkező teherautó a pótkocsit kapta telibe.
A sofőr tehetetlen volt, az egész baleset a másodperc töredéke alatt történt meg.
A két autó a versenypályán feszült egymásnak, a küzdelmet sikerült videóra venni.
A kaliforniai Mono megye útkezelőinek akkor van igazán jó napjuk, ha végre leomlik egy szikla a hegyről.
Egy amerikai youtuber töltötte fel az alábbi, szerencsétlen momentumot, amikor éppen teljes átéléssel dalol a kocsijában, amikor fejre áll.
Előre szólunk, szó szerint garázstuningról van szó. Az erről készült videót alig egy hét alatt 25 millióan nézték meg.
A múlt héten állította alacsony röppályára "The Shadow" nevű autóját Steve "Fast" Jackson egy gyorsulási versenyen.
A megkérdezett fiatalok mosolyogva nyilatkoztak arról, hogy mit csinálnak a mobiljukon vezetés közben. Aztán jött a hidegzuhany.
A jövőben a legszűkebb helyre is le lehet majd tenni a pótkocsit, vagy ki lehet állni onnan anélkül, hogy komoly fejfájást kapjon az ember.
A Volkswagen Tiguan megpróbált lekanyarodni az útról, az érkező Golf hatalmas sebességgel vágódott az oldalába.
Ha nincs a kéznél kábel, de van a környéken néhány katona, könnyen beindulhat az autó.
A robbanás letépte a siló tetejét, ami a többi autós közé esett le az útra.
A gyalogos az utolsó pillanatban vette észre az érkező Toyotát.
Az alábbi balesetnél nehéz lájtosabbat elképzelni, egy sima kereszteződés egy lakótelepen, mégis egész komolyak a következmények.
Első pillantásra megtetszett a tolvajoknak az állat, le is csaptak rá azonnal. Mindezt egy biztonsági kamera tövében.